Ország/régió és nyelv kiválasztása

Jó tanácsadás ágazati tudással – a TRUMPF Financial Services GmbH

Ronny Ferlre valójában nem lehet újoncként tekinteni az iparágban. Több, mint 20 évet dolgozott már a lemezmegmunkálás területén. Pontosabban mondva, az éttermi, nagykonyhai és kávézói pultok és ételkiadók gyártásában. Amikor 2018 nyarán egy üzlettársával épp ebben az ágazatban az önállósodás mellett döntött, ez a szaktudás hirtelen semmit sem ért - legalábbis ami a helyi banknál való hitelszerzést illeti a cégalapításhoz. Ferl mondja: „Németországban céget alapítani, túl sok saját tőke és minden mennyiségű garancia nélkül a lehetetlen határát súrolja." Azonban a TRUMPF Financial Services GmbH szakértői egészen más szemmel vizsgálták meg Ferl üzleti terveit. Hamar zöld utat adtak az első TRUMPF gépek finanszírozásához: „A TRUMPF bank kapcsolattartói ismerik az iparágat és a gépeket. Így teljesen más kritériumok alapján döntenek. A teljes finanszírozási folyamat teljesen egyszerűen és komplikációmentesen zajlott“, emlékszik vissza Ferl. Ilyen felállásban elindíthatta a FEGA Solutionst.

FEGA Solutions GmbH

www.fegasolutions.de

A 2018 júliusi cégalapítás óta a FEGA Solutions GmbH gyorsan kettőről 26 munkatársra nőtt. A szász radeburgi székhelyen kiváló minőségű pultok és szekrények készülnek kávézók, ételkiadók, nagy- és éttermi konyhák, valamint az üzletberendezés számára. FEGA ezeket a szaküzleteknek szállítja. A tervezésnél és a gyakorlatba ültetésnél nagyfokú kreativitás szükséges, mivel a rozsdamentes acél elemek összességében véve speciális megoldások, amelyeket a FEGA csapata egyénileg az ügyfél kívánságai szerint tervez meg és kivitelez.

Ágazat
Nagykonyhák, pult- és üzletberendezés
Munkatársak száma
26
Telephely
Radeburg (Németország)
TRUMPF termékek
  • TruLaser 1030 fiber
  • TruTops Boost
  • TruBend 5170
Alkalmazások
  • Lézervágás
  • Hajlítás

Kihívások

Amikor Ronny Ferl a FEGA Solutions első hónapjaira gondol, elmosolyodik. Ezt mondja: „Először egyáltalán nem volt gépünk. Csak egy iroda, ahol terveztünk. Az alkatrészek gyártását külső szerződéses gyártók vették át. Ez se gyors nem volt, se gazdaságos, de első körben egyszerűen meg akartuk nyerni a projekteket, hogy az iparágban új vállalatként megvessük a lábunkat.“ A számla csak nőtt. Hamar egyre több megrendelés futott be. Olyan sok, hogy az alkatrészek külső kiadása rövidesen többé már nem volt opció. Ferl és üzlettársa, Gosbert Gast, reagáltak. Saját tőkéjükből vettek egy használt EHT élhajlítógépet. Ezzel legalább a hajlítás folyamatlépést saját cégükbe hozták. „A lézervágások további megvétele se volt már egy gazdaságos megoldás. Ehhez már túl sok megrendelésünk volt“, mondja Gast.

Saját gépek kellettek. Ferl és Gast egy véleményen voltak: TRUMPF gépeknek kell lenniük. „A berendezések minősége egyszerűen csúcs, azonkívül pedig megbízhatóak. Pont ami nekünk kellett“, mondja Ferl. Kijózanodva jött vissza találkozójáról a helyi bankkal: „Az új gépekhez finanszírozást szerezni szinte lehetetlen volt. Teljes vagyonunkkal kellett volna kezeskedjünk.“ Egyikük sem akarta vállalni ezt a kockázatot.

A TRUMPF Financial Services GmbH szakértői ismerik az iparágat és az Ön gépét. Ezért a hitelezésnél teljesen más kritériumokat szabnak meg.

Ronny Ferl
A FEGA Solutions GmbH ügyvezetője

Megoldások

Ronny Ferl szívesen kezdte volna a lézervágást a saját gyártása keretén belül egy TruLaser 1030 fiber géppel. „Cégalapítóként nem is mertem álmodni róla, hogy megengedhetünk magunknak egy csúcstechnológiás TRUMPF gépet“, emlékezik Ferl. Azonban az illetékes TRUMPF külső képviselő ajánlotta neki, hogy beszéljen a TRUMPF bankkal, és gyorsan rájött: ez lehetséges! „A TRUMPF bank szakértői teljesen másképp tekintenek egy ilyen befektetésre. Ismerik az iparágat és a gépeket, így teljesen más kritériumok alapján döntenek. A teljes finanszírozási folyamat teljesen egyszerűen és komplikációmentesen zajlott. Megvoltak a gépek ajánlatai, egy bizonyos saját tőke és egy támogatás Szászország tartomány részéről. Így a teljes csomag hamar összeállt." Visszatekintve monja Ferl: "Kezdőként csúcstechnológiás gépekbe fektetni? A TRUMPF bank finanszírozásával sikerül ez is."

 

Megvalósítás

Ezzel aztán semmi sem állt többé a lézervágás világába való belépés útjába. „Ennél többet nem is tudtunk volna várni, a megrendelések már elkezdtek felhalmozódni“, mondja Ferl. A gép telepítése és üzembe helyezése súrlódásmentesen zajlott: „Lenyűgözött, milyen jól meg volt tervezve minden, utána pedig megfelelően megbízhatóan gyakorlatba is ültették. Meglátszik, hogy igazi profik dolgoznak!" A FEGA cégnél a TruLaser 1030 fiber géppel egy új lézertechnológia is megjelent a gyártásban. „Eddig mindig CO2 lézerekkel dolgoztunk, a szilárdtestlézer újdonság volt számunkra.“ Ezért a cég két gépkezelőt a TRUMPF ditzingeni központjába küldött kiképzésre az új gépen. „A TRUMPF támogatása itt is aranyat ért, és gyorsan elkezdhettünk dolgozni.“ Ma a csapat rozsdamentes acélból vág alkatrészeket a berendezésen. A mennyiségek 1 és 100 darab között változnak.

A lézervágógéppel egyidőben Ferl és Gast a TruTops Boost gyártási szoftverbe is befektetett: „Ez tovább gyorsította gyártásunkat. Így a munkás a TruLaser 1030 gépen teljes napi gyártását 30 perc alatt dobozolhatja. Korábban ez két-három órát vett igénybe“, hangsúlyozza Gast. A pozitív tapasztalatok láttán Ronny Ferl 2020-ben egy TruBend 5170 gép vásárlása és ennek a második befektetésnek úgyszintén a TRUMPF bankon keresztül való intézése mellett döntött. Az eredmény meggyőzte: „Mindig így csinálnám. Abszolút súrlódásmentesen ment minden, és az együttműködés a TRUMPF bank kapcsolattartóival is mindig kellemes volt.“

Távlatok

A FEGA esetében a jelek továbbra is a növekedés irányába mutatnak, és Ronny Ferl már kiszemelte magának a következő befektetést: Egy TruLaser Weld 5000 géppel szeretne az automatizált lézerhegesztés világába lépni. „Eddig kézzel hegesztettünk. Ez több időt vesz igénybe, és természetesen nem olyan pontos, mint az automatizált gyártásban. Ez azt jelenti, hogy a munkadarabok utómegmunkálása szükséges, az éleket simára kell csiszoljuk. Ez épp a rozsdamentes acélnál mindig nehézkes, mivel minden utólagos kefélés meglátszik később a felületen.“ A megfelelő finanszírozást ismét a TRUMPF Financial Services GmbH cégen keresztül fogja lebonyolítani. Mivel Ronny Ferl meg van győződve: Ha a TRUMPF a partnere, minden jól megy.

Tudjon meg többet a termékeinkről

TruLaser 1030 fiber, fő termékkép
TruLaser 1030 fiber

A tökéletes gép a lézervágás világába való belépéshez. Egyszerűen és intuitívan kezelhető. A robusztus szilárdtestlézer maximális minőséget és gazdaságosságot biztosít.

TruBend Series 5000, productive all-around machine
TruBend 5170

A produktív többcélú gép az ACB családba tartozó mérőrendszerekkel biztosítja a tökéletes szöget. A ToolMaster automatikus szerszámcserélő átvesz minden felszerszámozási folyamatot, és a hattengelyes hátsó ütköző teljes alkalmazási szabadságot nyújt.

TruTops Boost Key Visual
TruTops Boost

A TruTops Boost szoftverrel gyorsul a 2D- és 3D-alkatrészek tervezése, valamint a lézer-, stancoló-, kombinált lézer-stanc- és hajlítógépek programozása. Így a felhasználók még gyorsabban eljutnak a geometriától az NC-programig.